Na jó, kimondom. Itt az ideje, hogy mindenki megtudja, amit eddig magamban tartogattam. Az igazság pedig nem más: az Avatar tanfolyam tönkrezúzta az életemet. Olvasd csak, így van. Nem ezt szokták mondani. Az Avatar mindent tönkretett.
Ott álltam, harminckilenc évesen, egy egész sor olyan hitrendszerrel, mely úgy satuba fogott, hogy még csak nem is láttam őket – s ott volt a hosszú, drámai történetem arról, hogyan nem működik az életem, egyszerűen imádtam előadni boldog-boldogtalannak.
Ne érts félre, bizonyos szempontból remekül elvoltam. Volt saját cégem, mely megbecsülésnek örvendett. Sokat kerestem. Megnősültem, volt egy házam, volt egy csomó egyéb „cuccom”, célokat tűztem ki és értem el, kapcsolatban voltam spirituális lényegemmel stb.
A legtöbb ember szemében sikeresnek számítottam… példaképnek is akár. De én magam nem éreztem magam sikeresnek. Nem éreztem magam kiteljesedettnek, sem pedig elégedettnek. Az a helyzet, hogy sokat kínlódtam – mármint történtek velem olyan dolgok, amiket nem akartam, és azt gondoltam, ezeket külső körülmények okozzák, melyek fölött semmi hatalmam.
Sok mindent kipróbáltam, hogy elmeneküljek a szenvedés elől – fű, szex és rock’n roll, meditáció, a szokásos. Ezekben megtapasztaltam valamelyest azt a fajta tágabb létélményt, melyet kerestem, de végső soron mind csalódással végződött. Élőnek, energikusnak, békésnek és elégedettnek szerettem volna érezni magam, ennek módját kerestem – és nem találtam.
Sokat kezdtem meditálni, s eljutottam belső tájakra, melyek oly békések és gyönyörűek voltak, hogy vissza se akartam jönni. Azt gondoltam, sokkal jobb, amikor meditálok, mint amikor nem, és hogy azok, akik meditálnak, jobb emberek, mint azok, akik nem… Kissé arrogáns New Age-fanatikussá váltam.
És még mindig nem találtam, amit kerestem. Még mindig kínlódtam… olyan erőlködéssel kerestem, hogy esélyem nem volt arra, hogy így bármit is találjak. Abbahagytam a keresést. És ekkor, persze, megtörtént, amire egészen addig vártam. Postán kaptam valami értesítést egy Avatar nevű kurzusról. Nem tudom, miért, de úgy éreztem, nekem valami miatt ott a helyem. Azonnal jelentkeztem.
Először is mélységeiben ráébredtem, hogy az életemben tapasztaltakat a saját hiteim, gondolataim okozták. Sőt, mi több: másfajta hitrendszerek másfajta tapasztalatokhoz vezetnek. Hogy az „Én” kívül áll az elmén és a benne működő hiteken. És, legnagyobb meglepetésemre, ez az „Én” könnyűszerrel ki tudja választani, milyen hiteket szeretne, s aztán olyan dolgokat tapasztal meg, amelyeket ezek az új hitek életre hívtak. Hát ez nem semmi!
A tanfolyamon elsajátítottam egy nagyon egyszerű technikát, melynek segítségével meg tudtam figyelni és érezni tudtam azokat a hiteket, melyek életemet vezérelték. Egyszerű volt látni, melyek azok, amelyek jól működnek az életemben – s melyek nem. (Valójában azt kellett látnom, hogy sokszor olyan, beton-kemény hitekre akartam alapozni elérendő eredményeimet, melyek szöges ellentétben álltak azzal, amit valójában akartam.) Nem csoda, hogy életem bizonyos területein életem kátyúba jutott.
Ez a mellbevágóan új nézőpont hozzásegített ahhoz, hogy lecsendesüljön elmém, végre „kijussak a fejemből” és kezdjem érezni a dolgokat – végre teljes szívemből megéljem az életemet. Ez körülbelül a negyedik nap táján történt, és a tanfolyam kilenc napos! Új jelentést nyert számomra az ősrégi kifejezés, hogy „észbontó”!
Az Avatar nem azt akarta megtanítani, mit teremtsek – csak azt: hogyan teremtsek. Én döntöttem el, mit szeretnék megteremteni. Kristálytisztán láttam saját hiteimet, láttam azt is, hogy nincs „jó”, meg „rossz”… annyi van csak, hogy különböző hitek különböző tapasztalatokat eredményeznek. Az Avatar-technológia oly egyszerű, az instrukciók oly világosak, az eredmények olyannyira kézzel foghatók, hogy messze túlrepített a valóság korábban általam elfogadott határain.
A tanfolyamot követően a vállalkozásom növekedni és virágozni kezdett, gazdasági visszaesés ide, vagy oda. Egészségem, ha lehet, még csak javult. Tíz kilót fogytam úgy, hogy nem is próbáltam súlyt leadni. Kapcsolataim drámai mértékben megjavultak, könnyedén és tartósan tartani tudtam ezt a forrásállapotot. Fölhagytam a szenvedéssel és panaszáradattal. Vannak még csodák!
Azt hiszem, végül is nem válaszoltam meg egyenesen a címben feltett kérdést. De akik ismernek, tudják, hogy a mai, önmagamról és a világról alkotott hiteim gyökeresen különböznek azoktól, melyek bennem valaha éltek. Egyszerűen leálltam az „életem nem működik” típusú történetekkel.
A kérdés soha nem az volt: „van-e élet az Avatar után?”, inkább valahogy így hangozna: „volt-e valójában élet az Avatar ELŐTT?”
